Százszor lerágott csont újbóli rágcsálása a megbocsájtás, keserű sérelmeink, haragunk elengedése…stb. Rengeteg újságcikk, neten idézetek tömkelege cifra képekkel motiválja arra a társadalmat, hogy ne őrizgessünk múltbéli kellemetlen gondolatokat, rossz emlékeket. A gyűlölet sajna lyukat fúr az ember szívébe nem kicsit…hanem nagyot!  Saját tapasztalatomon okulva leírom ezt a kis történetet, hátha valakinek pont jókor jön egy ilyen lökés valamihez, esetleg valakihez….ki tudja!!

Hétvégén bebizonyosodott, amit már amúgy is tudtam: két igaz barátot se idő, se távolság, se semmi nem tud eltávolítani egymástól! Pár évvel ezelőtt, picit éretlenebb fejjel, hirtelen felindultságból megszakadt a kapcsolatom a kedvenc barátnémmal. Megegyező horoszkópunk, a temperamentumunk igazi konok önfejűségre utal. Egy kisebb incidens alkalmával egyikünk sem engedett, bevágtuk a durcit és hagytuk, hogy kétfelé sodorjon az élet. Teljesen más utunk lett: a barátnőm anyai örömök elé nézett, én pedig elvégeztem egy fősulit! Igaz környezetünkből és egyéb nyilvános portálokról titkon értesültünk egymás fontosabb dolgairól, de büszkeségből, vagy megbántottságból nem kerestük egymás társaságát. Pedig sok-sok évet töltöttünk együtt: volt vihar is, szivárvány is…valójában minden, amivel az élet dobált minket. Mi kitartottunk egymás mellett. Voltak hajnalig tartó beszélgetéseink, de olyan is hogy néha csak szótlanul ültünk egymás mellett a Duna partján és élveztük a csendet és bámultuk a nagy semmit! Valamiért a sors is úgy rendezte, hogy soha, sehol nem futottunk össze. Véletlenül rábukkantam egy neten keringő kis szösszenetre, ami végül is mozgásba lendített. Írtam Neki privibe üzenetet egy jelentéktelen dologgal kapcsolatban (tudjuk hol lehet). Meglepő volt számomra, de rögtön jött is válasz….pár levelet váltottunk és másnap találkoztunk is! Hihetetlen érzés volt, újból látni, megfogni a kisbabáját, újból együtt nevetgélni, kivesézni mindent apró részletet, ami kimaradt! Igaz az elmúlt éveket nem pótolja már semmi, nem tudjuk visszapörgetni az időt se, de ugyanott tudtuk folytatni, ahol abbahagytuk…csak most sokkal bölcsebben!!! Ezzel mindketten óriásit léptünk előre, felülemelkedtünk az egónkon, győzött a szeretet és a lelkünkben helyreállt a béke! Úgy gondolom, hogy két intelligens, azonos világnézettel rendelkező ember bármikor képes erre. Főleg, ha igazi BARÁTOK!!!

Az idézet…hátha…..

„Egy tanár, aki a meg nem bocsátás nagy áráról tanított, megkérte a diákokat, hozzanak egy-egy zsák krumplit a következő órára. Válasszanak ki mindenkihez egy krumplit, akinek nem akarnak megbocsátani. Írják rá az illető nevét és a dátumot. Azután egy hónapig magukkal kell vinni a zsák burgonyát bárhova is mennek. Miután egy ideig magukkal cipelték a burgonyát, a diákok elkezdték felismerni, mekkora súlyt cipelnek magukkal. Mennyi energiájukat emészti fel a csomagra fordított figyelem. Mennyire kell vigyázniuk hogy el ne hagyják. Később aztán a krumplik elkezdtek rothadni és bűzleni. A diákok rájöttek, hogy az egyetlen bölcs dolog, amit tehetnek, ha minél hamarabb megszabadulnak tőlük.

Milyen sokan cipelnek talán egy életen át feleslegesen rothadó krumplival tele zsákot. Görnyedve, rosszkedvűen, és bűzt árasztva a környezetükben.

Neked sok krumplid van? Szabadulj meg tőlük! Bocsáss meg! “